Rastafarizmusról objektíven
2004.09.05. 16:23
Objektíven
Előszó
Időmet Londonban töltve, nemcsak cd-ket, kazikat, bakeliteket veszek, hanem minél többet megpróbálok megtudni a reggae-re leginkább hatással lévő ?kultúráról"- a rastafarizmusról: čn személy szerint nem vagyok rasta, s talán ez az oka, hogy nem csak dicshimnuszokat írok (bár eddig lehet, hogy csak a pozitív dolgokat hangsúlyoztam), hanem megpróbálom a rastafarizmust bemutatni, több oldalról is. Sajnos a ma társadalmának embere mindennel szemben elfogult s sokszor előítéletek alapján dönt (legyen az pozitív vagy negatív döntés); hiszem, hogy a legfontosabb egy dologról minél többet megtudni mielőtt elhatározzuk magunkat valami mellett vagy ellen. Az alábbiakban egy rövidebb tanulmányt állítottam össze ami általánosan szól a rastafarizmusról a kezdetektöl a mai napig. A ma leginkább többet hallott rastafari ággal egy külön tanulmányban foglalkozom, Bobo Dread cím alatt. Akárhogy is most számos eddig Magyarországon még nem közéadott információt tudhatunk meg a rastafarizmusról, Akkor csapjunk a lovak közé...
1. Vezetők s mozgalmak, a korai rastafarizmus ideje
Mint azt már több helyen is olvashattátok a rasta mozgalom nem teljesen egységes s már a kezdetekkor sem volt az. Igazán a rastafarizmus kezdetét nehéz datálni s szétválasztani a jamaikai történelem forgásától. Majd mint láthatjuk a legtöbb mozgalom az 1930- as években bontakozik ki igazán, s talán csúcspontját a rastafarizmus a hetvenes - nyolcvanas években éri el. Ez nem jelenti azt, hogy ma nem lenne jelentős (sőt!), a gyökerek azonban itt fekszenek. Egy jelentös jamaikai szociológus, Barry Chevannes három kategóriát határoz meg: A kezdeti mozgalmak, a dreadlock mozgalmak és a bobo dread-et, ezen utolsónak egy egész külön fejezetet szán könyvében (amiböl szintén sokat merítettem) s teszi ezt azért mivel a 90 - es évek közepén a Bobo irányzat volt az, amelyik leginkább meghatározta a rastafarizmus arculatát; s számos jamaikai szerint a 70- es években ez az irányzat számított az egyik legbékésebbnek. Ŕm most lássuk, hogy kik számítottak fontos vezetőknek a kezdetekkor. (a sorrend nem jelent fontossági sorrendet)
1.1. Leonard Howell
Robert Hill- től származik az egyetlen írott forrás, amely Leonard Howell életéről számol be. Howell 1898 - ban született majd az amerikai hadsereghez csatlakozott mint szakács, 1918 - ban New Yorkban él. Ott találkozott Garvey-val, ám nem igazán tartozott a hívei közé. Források szerint a trinidadi fekete nacionalista vezető George Padmore befolyása alatt állt, aki ?1927 után egy feltörekvő sztár volt az Amerikai Kommunista Pártban." Jamaikába 1932 körül tért vissza Howell, a rasta mozgalom tagjai körében nagy elismeréssel beszélnek róla, s emlékükben úgy él mint egy az első (hanem a legelső) rasta prédikátor. 1940 - 1954 közt a Pinaccle közösségben él ?híveivel". A közössége szépen gyarapodott ám sokat szenvedtek az elnyomó hatalomtól, s talán ezért sem adott interjúkat, azonban ez később megváltozott. A kezdetektől elkezdve Howell fő elképzelése az volt, hogy hitközösséget (rasta) hozzon létre. Ezért költözött 1933 - ban St. Thomas ?megyébe", amely köztudottan antikolonális tradícióiról volt híres.
Mivel Howell kifejezetten gyarmatosító - ellenes volt, amelyet ő többször hangsúlyozott az interjú alatt is, többször javasolta híveinek az adók megfizetésének megtagadását is. 1933 - 1940 között egy pékséget vezetett, azonban ami még ennél is fontosabb, létrehozta a ?The People´s Voice" (Emberek hangja v. Nép Hangja) c. újságot, amelyben Afrika híreit olvashatták a lakosok. A Pinnacle közösség idején alakul ki az elképzelés mely összemossa a rastafarizmust és a ganja fogyasztást. ?Bárhol is a szigeten (Jamaikában) valaki ganját akart venni, ide kellett jönnie. Neki (mármint Howell-nek) volt a legjobb füve." Howell volt az első ganja farmer Jamaikában s a fő bevételi forrása bizony a kender eladásából származott. Természetesen nemcsak ganját termesztettek a Pinaccle közösség tagjai, hanem számos zöldséget, gyümölcsöt úm. banán, édes burgonya, kókuszdió stb... Ebben az időszakban a közösség tagjai szintén tenyésztettek csirkét, tehenet, kecskét; a disznó, kacsa és a galamb szigorúan tilos volt. (érdekes a disznó szerepe a rasta mozgalomban: sok rasta beszámol arról, hogy a vaddisznó húsa volt a legfontosabb élelmiszerforrás az elbujdosott rabszolgáknak, s igazából ezért tiltott a disznó, mivel emlékeztet azokra az időkre; természetesen vszinü a rasta vezetők hamar felismerték a Biblia tanítását is...) A Pinnacle nem volt egy elzárt közösség, számos kapcsolata volt a külvilággal: az általános iskola befejezése után a fiatalok a közeli falvak oktatási intézményeiben folytatták képzésüket, a boltokban pedig kenyeret s más étkeket is vásároltak. Az egyik interjúalany még arra is emlékezett, hogy 1955 - s választásokon (ekkor még Jamaika gyarmat) a howelliták a PNP - s jelöltre szavaztak egyöntetűen. (Howell ezt tanácsolta nekik). Črdekes módon a közösség inkább egy kisebb falura emlékeztetett (ellentétben a bobo dread közösséggel ld. később) ahol a családok saját maguk voltak felelősek eltartásukért, tulajdonképpen a közösségi élet volt csak megszervezve. A családok kis egyszobás kunyhókban laktak a házak előtt pedig nagy terek voltak ahol vasárnaponként az ünnepségeket tartották. Az ünnepségeken a vasárnapi vacsora után (melyen gyakran ettek kecskehúst) a táncé s az éneké volt a főszerep, a zene ütemét a baandu és funde dobok adták. A nyahbinghi dobolás a kulturális kifejező erő volt, s hogy mit is jelent a nyahbinghi: ?A nyahbinghi háborút jelent, de a szeretet fegyverét használja, mert csak a szeretet tudja legyőzni a gonoszt. De ha a szeretet nem tudja legyőzni a gonoszt az emberben, akkor a végső Ětélet kegyetlen lesz, nem lehet más mint halál a fehér s fekete elnyomókra." (Ras Colwin, 1984) Ez a meghatározás egyébként ilyen formában csak a 70 - es évektöl igaz a korai rasták még csak a fehér elnyomók ellen intézték ?támadásaikat".
A közösségi életet teljes egészében Howell irányította, s ő maga nem élt együtt a tagokkal a ?faluban", hanem egy különálló dombon volt a háza. (a Pinnacle-n belül). Howell meglehetősen szigorú vezetőnek számított. Az egyik legfurcsábbnak tűnhető büntetés az volt, hogy nem engedte a tagokat fürdeni! Howell elképzelése az volt, hogy a rasták az ő vezetése alatt egyesüljenek. Közössége az egyik legfontosabb volt 1954 - es szétveréséig, ekkor több mint 1600 tagja volt a Pinnacle-nek.
1.2. Mr. Hibbert
Az egyik alapkő amelyre Hibbert a közösségét felépítette az ?okkultizmus" volt. Azt tanította, hogy egyes Biblia részekben számos rejtett titok található melynek tudója ő maga, s az embereket elkápráztatta a tudás effajta nagyszerűsége: ?Ůgy találtam, hogy Mr. Hibbert ismeri a legjobban a történelmet, s vannak könyvei meg Bibliája amelyből minden idézetet ismer. Mond meg melyik fejezet, melyik ének s ő tud idézni azokból amelyek Krisztus születése előtt keletkeztek s azokból is amely születése után. Čn mondom ez az ember akitől én sokat tanulhatok még akkor is ha nem tudok olvasni. Az ő instrukcióival az agyam valami jó felé fog fejlődni." (egy Hibbert követői közül) Hibbert számos hívet gyűjtött maga köré főleg olyanokat, akiket elkápráztatott ?tudásával" s varázslás művészetének ígéretével. 1985 - ös haláláig bezárólag Hibbert közismert volt okkultista ?tudásáról". Egyébként pénzt is szedett a tanításokért. A 40 - es évek végére sokan elhagyták, belátták, hogy az egész ámítás volt, s mivel egy idő után Hibbert már nem volt hajlandó megosztani ?titkait".
1.3. Archibald Dunkley
Dunkley szervezetéről nem sikerült sokat megtudni az írónak, bár Dunkley még életben volt azonban sehogy sem lehetett elérni, az egyetlen dolog amit megtudtak róla, hogy gyakran használt kardot prédikálásai közben, s hogy hitt a lélekvándorlásban.
1.4. Robert Hinds és a ?Királyok Királya Misszió"
Robert Hinds Bedward követő volt s így garveyista is. Csak utalva Bedwardra, ki azt hirdette, hogy Garvey s ő maga Ŕron és Mózes reinkarnációi lennének. Mindenesetre Hinds 1921 - ben részt vett egy a rendőrséggel és a hadsereggel lezajlott ütközetben, ahol is letartóztatták.
Hinds kétségkívül a leghíresebb s legnépszerűbb ?korai rastafari" mozgalmat vezette, s a legtöbb tapasztalattal rendelkező vallási vezető volt. Egy személyben aki jelképezte s védelmezte a régi értékeket ám ugyanekkor látta az új fényeket. Mr. Hinds volt az első, aki leírta s (főleg) elmondta híveinek, hogy látomása volt, amelyben Rastafari maga kérte az emberek vezetésére. Miután kiengedték a börtönből először Howellel (akivel együtt ültek) tartott St. Thomasba, majd a 40 -es évek elején a ?Law Utca" 6 szám alatt felállította főhadiszállását ?Királyok Királya Missziója" néven.
Hinds mozgalmához ?karrierje" derekán több mint 800 tag tartozott s még jó néhány szimpatizáltak vele. Egyik nehézsége pont abban rejlett, miként fogjon össze egy ilyen nagy közösséget. A végén tulajdonképpen nem is tudta megoldani ezt a problémát s a már gyakorlott közösség alvezetők (az eredeti szöveg itt lieutenants - ot használ, azonban ez egy kifejezetten katonai rangjelzés - ami egyébként jól jelzi, hogy mennyire militáris szellemben épültek fel ezek a szervezetek- s talán pont ebből lehet látni a hasonlóságot később az afro-amerikai polgárjogi szervezetek felépítésében) kiváltak a szervezetéből s magukkal vitték a hívek egy részét. A közösség élén Hinds állt: ő volt a vezető vagy Pásztor, akit a hívek prófétaként tiszteltek. Alatta szolgáltak a titkárok, két káplán, egy ?fegyverhordozó" (!), tizenkettő hivatalnok és tizenkettő ?víz - anya".
A titkárok voltak azok akik bejegyezték az új tagokat, akik felolvastak a találkozásokon, s akik engedélyt kértek a hatóságoktól a felvonulásokhoz. A káplánok, ?víz - anyák" és hivatalnokok elhagyhatatlanok voltak az évenként kétszer megtartott ?keresztelkedési" (beavatási) szertatáskor, amikor is az új tagokat a közösségbe fogadták, ugyanis ők voltak azok akik a tagokat a vízhez a nőket csak a ?víz - anyák" a férfiakat csak a káplánok kísérhették s előírás volt, hogy a csatlakozni kívánók nem lehetnek ?felügyeletlenül". A ?fegyverhordózó" szerepe tulajdonképpen a kellékek hordozása volt a felvonulásokon és szertartásokon. Később a mozgalom növekedésével két új státuszt állított fel Hinds, az egyik a ?kormány" - amelynek feladata a belső struktúra felügyelete volt - a másik pedig a biztonság fenntartására az őrök vigyáztak. A kormány a hét (ismét egy bibliai szám) legmegbízhatóbb tagból állt s bíróságként is funkcionált. Az ügyeket az őrök terjesztették a ?kormány" elé. Az őrök azonban a provokátorokat is kiszűrték a tömegből a nagyobb ünnepeken, ugyanis bármi meglepő ezekben az időkben a rasták nem voltak nagyon népszerűek (főleg a kormány propagandájának köszönhetően) a lakosok körében.
Még mint láthatjátok nem esett szó a ganjáról. Meglepetésként hathat, hogy a korai Rastafari mozgalmak szabályozták a ganja fogyasztást. Nem engedélyezték a nyilvános fogyasztást (sőt büntették), mivel féltek a hatalommal való összeütközéstől.
1935 - töl elkezdve Jamaikát elérik a ?nemzetközi" újságok úgymint az ?Ethiopian Observer" (Etiópiai Figyelő) vagy pedig ?Pittsburgh Coruier" (Pittsburghi Kurír). Ezek az újságok az afro - amerikai nacionalista középosztály szócsövei voltak. Az utóbbi újság nagy népszerűségnek örvendett Hinds közösségében. Számos hírt szolgáltatott az Etióp Háborúról, s minden bizonnyal nagyon fontos s általában hasznos hírforrásnak bizonyult, azonban sokszor megpróbálta ?újrakonstruálni" a fekete (értsd: afrikai) történelmet. Sok esetben hamis összefüggéseket mutatott fel. Ahogy egy tag beszámol: ?Olvastam a Pittsburgh Coruier-ben, hogy a régi időkben az angolok megfőzték az embereket nagy fazékban és megették őket, mielőtt megfőttek volna. Lerajzolták, tudod." Tehát így a kannibalizmus nem csak afrikai volt, úgy ahogy a fehér ember megpróbálta bemutatni azt. Az 1936- os október 3-án megjelent számban egy Ohio-ból származó pap az alábbiakat írta:
?A zsidók Krisztus idejében s az előtt is az Ňtestamentumban sárgák, barnák, vörösek és fekete bőr színűek voltak s nem fehérek mint ahogy ábrázolják könyveikben és írásaikban."
Góliát pedig egy fekete óriás volt nem pedig fehér mint ahogy őt ábrázolják.
A Királyok Királya Misszió egyébként a belső ?csatározások" miatt tűnt el. Számos forrás beszámol arról, hogy Hinds-nek havonta születtek gyermekei, s arról is hallani lehetett, hogy a többi tag feleségét vette el. 1938- ban azonban már mutatkoztak a felbomlás jelei. Nagy valószínűséggel az egyik oka a közösség megszűnésének annak struktúrájából következtek. Pontosan a nagy tagságból s az emberek egymás pozíciója iránti féltékenységéből. Az alvezetők egymásután válnak ki s alakítják meg a saját kis közösségeiket, ezek közül a legfontosabb a Morris féle lesz. Bárhogy is 1950 május 12- én Hinds halálakor már senki sem emlékezik rá, s temetésén csak egyetlen tag vesz részt saját testvére.
A korai rastafari mozgalmak mind egytől egyig egy vezető- függő szervezetek voltak. Csak Hinds osztotta meg hatalmát másokkal (alvezetők), s minden mozgalomban a vezetőknek a tagság természetfeletti erőket tulajdonított. Azonban ez az 1960 - as évekkel elmúlt, s a rastafarizmus elszakadt a tradicionális vezetőalakoktól és szervezettségtől.
2. A Korai dreadlock évek
Mint láthattuk a korai rastafari mozgalom számos vonásában különbözött attól amit ma mi Rastafarizmusként ismerünk. A korai csoportok virágzásának idején - 1940 - es évek vége - velük párhuzamosan (sok esetben a részeként) a dreadlock időszak is elkezdődött. Néhány fiatal rastafari, akik sokszor magányosan tévelyegtek az utcán voltak a dreadlock mozgalom megalapítói és első jelentős képviselői. Taf ?Testvér", Pete, Firsop ?Testvér", Badaman és Watson (Wato) a dreadlock korai képviselői, fiatalok akiket a vallás iránti elkötelezettség irányított. Az egyik legismertebb ?tábor" Watson nevéhez kötődik s a központ nem máshol volt mint Trench Town. Ezen táborok (hiszen több is volt) adtak helyet a közös imádkozásoknak s vitáknak. Ezenkívül ezekben a táboroknak egyik jellemzője volt a ganja fogyasztás. Mint már olvashattunk a korai rasta mozgalmak szabályozták a ganja fogyasztást (egyértelműen azonban nem volt tiltott), ez egy jelentős különbség lesz majd a korai rasta és a dreadlock rasta között. Azonban ez egy későbbi történet. A korai dreadlock táboroknak is voltak egyes szabályai:
1. Addig nem lehetett elhagynia senkinek sem a tábort míg a ganját el nem fogyasztották.
2. A pipát, csészét (később jointot) mindig balról jobbra kellett körbe adni
3. Fel kellett emelni (mintegy tisztelegve) a pipát/csészét mielőtt valaki beleslukkolt/kortyolt
4. A pipát csak akkor lehetett kiüríteni, ha már az összes kender elégett s nem előbb
5. jó magatartás a táborban
Ez az utolsó szabály a rendőrség miatt volt igazán fontos. A kezdeti táborok központjában a ganja fogyasztás állt s bár számos ilyen tábor létezett, azonban csak Wato tábora alakult át egy szervezetté, amelyet ők Fiatal Fekete Hit - nek neveztek (Youth Black Faith). A szervezet 1949 - ben alakult meg s tagjaik között főleg olyan fiatalok voltak akik az 1930 - as években élték serdülőkorukat s ezekben az időkben költöztek vidékről Kingstonba. A szervezet sok mindenben különbözött a korai mozgalmaktól, azonban a legfontosabb pont talán az volt (s ez lesz minden elindítója?), hogy demokratikus szervezetként épült fel. Míg a korai rasta szervezetek vezetői nagyon fontosnak tartották a folklór hagyomány számos elemét beépíteni a mozgalomba addig a F.F.H. számos elemét egyszerűen Istennek idegennek s feleslegesnek nyilvánított. Többek között ilyen volt a számos gyertya használata, minden színű gyertyának más funkciója volt s speciális erőket tulajdonítottak nekik mint pl.: ?A gyertya mely képessé tesz engem látni de engem nem látnak". A fiatalok szerint a gyertyák égetése felesleges volt mivel János apostol Krisztust nevezte meg mint az ?egyetlen arany fényt". Azonban Watoék érdekes módon a korai vezetőknek tisztelettel adóztak mint a hit tanítóinak, csak szerintük a rastafari mozgalom megérett a reformálásra s ezen reformáció egyik eleme a ?mágikus elemek" elhagyása. Egy másik elem volt a szakáll hordásának nyilvános elismerése, s bár néhány rasta már a 30 - as években is hordott szakállt nem volt teljesen elfogadva, s a korai vezetők rendszeresen simára borotválták arcukat. Ide kapcsolódik a dreadlock (a rasta haj) nyilvános és ?intézményesített" viselése is, ugyanis ez sem volt elterjedt. Mind a haj s mind a szakáll el nem terjedésének oka az volt, hogy ebben az időben ez ?ápolatlanságról" árulkodott (mintha csak a ma európai nőket hallanám).
A dreadlock ?harcosok" - erről egy kicsit később lesz szó - voltak az elsők, akik pont a közvélemény megbotránkoztatása miatt és természetesen a Sámson mondához igazodva az 1950 - es évek körül elkezdik a dreadlock-ok használatát. Ekkor következik be egy szakadás a mozgalomban, méghozzá a dreadlock-ok és a ?fésültek" házát/táborát lehet elkülöníteni, azonban ez utóbbi a 70 - es évekre már nem jelentős (azonban a rastafarizmus nemzetközivé válásával ez a probléma újra felvetődik s a Jamaika társadalmon kívül élők - főleg nem afro - származásúak - már sokszor definiálják magukat rasta-nak dreadlock nélkül.).
Ahogy a F.F.H. szervezete növekedett a többi mozgalom szervezettsége is megszűnik, a posztok mint káplán, ?víz-anya" stb. s egy egyszerűbb és demokratikusabb ?igazgatás" veszi át helyét az új dreadlock mozgalmakban. Két jelentős poszt keletkezik az egyik az ?ülnök"-é (ez a szó szerinti fordítás; magyarban az elnök-öt használnánk azonban szerintem ebben az esetben jobb az ülnök kifejezés), a másik pedig az írnok (szószerint a tableman). Az ülnök feladata volt a találkozások levezetése, s a fő szószólóként is tevékenykedett. Az írnok pedig az asztalnál helyezkedett el s ő adta oda az előre kiválasztott könyveket s idézeteket, melyekből felolvastak, ez azért fontos funkció mivel a tagok nagy része nem tudott olvasni. Eleinte átvették a korai mozgalmak jegyzőkönyveit s taglétszám regisztrációt, azonban ezt később eltörölték mivel mindenkinek joga volt hallania az igét.
Azoknak akik betölthettek ilyen fontos szerepeket, nagyon szigorúnak kellett lenni önmagukhoz s példamutatónak, s nem utolsósorban a ?a bibliai törvények" minél szigorúbb betartójának. Ekkor érdemelhették ki a ?félelmetes" (Dreadful) vagy ?Harcos" (Warrior) nevet. A szervezetnek csak egy héten csak egy istentisztelete volt, s ezt minden hét szerda éjjelén tartották. A tagok csak a ?vallási előírások" betartásával érdemelhették ki a ?harcos" címet, s így nem is az ülnöki poszt vagy az írnoki poszt, hanem a vallásos meggyőződés vihette előre őket. A ?Dreadful" és ?Harcos" ?kitüntető" neveken kívül később bibliai neveket is ?adományoztak" úgymint ?A Villámlás Fia" avagy Jézus, Ŕron stb... Mint már olvashattuk a F.F.H. szervezet találkozóin központi szerepet kapott a ganja fogyasztás; ami ellentétben állt egyes korai rasta mozgalmak hagyományaival. A 2. Világháború után a rendőrség különösen drasztikusan lépett fel a kenderszármazékok ellen, ami természetesen a birtoklást és fogyasztást meglehetősen veszélyessé tette. Mivel közismert volt, hogy a rasták gyarmatosító ellenes magatartása, a kormánynak nem tartott sokáig rájönnie, hogy milyen jó okot ad a rasták ganja fogyasztása a bebörtönzésre, s így a mozgalom lejáratása már a kezdetekkor megkezdődött. Ennek kiküszöbölését szolgálta Hinds szigorú szabálya. A F.F.H. szervezete azonban ennél tovább ment, és intézményesítette a ganját a rastafari reformmozgalom részeként. Ennek a lépésnek nagyon egyszerű oka volt: A ganjában nincs semmi rossz, s ha a kormány ?rátámad" az emberekre csak azért mert fogyasztják, akkor ezen támadásnak motivációja az emberek elnyomása iránt vágy. Ahogy egy tag beszámol erről: ?Nem tartottuk a ganját bűncselekménynek. Megmutattuk a rendőröknek, hogy inkább verjenek szét minket. Isten azt mondja: A gonosz dolgok ezen a földön a kézzel készített dolgok. Ezek hoztak romlást az emberi nemre, ezek pusztítják el az emberiséget. Szóval ez (mármint a ganja) Isten természetes ajándéka..."
S hogy biztosra menjenek, hogy a tagok a ganját csak a vallási gyakorlatok alkalmából és meggyőződésük miatt fogyasszák, a szervezet azt tanácsolta a híveknek, hogy ne tartsák maguknál azt.
Fontos különbség a korai rastafarizmus és a dreadlock rastafarizmus között, hogy a dreadlock szervezetek sokkal demokratikusabb működést engedtek lehetővé, s a vezetők a szervezet álláspontjait, véleményét a hit/vallás doktrínáival sokkal hatásosabban védelmezték mint Hinds vagy Howell, akik sokszor csak misztikus teóriákkal álltak elő.
Talán még ennél is nagyobb differencia a két időszak (mozgalmi ágak) véleménye, hogy miként kell viszonyulni a társadalomhoz. Míg Hinds és Howell meggyőződéses konformista vagyis kerüli a társadalmi intézményekkel való ütközést addig a dreadlock szervezetek kifejezetten keresték a konfrontációt. Mi sem jellemzi jobban ezt mint, amikor is 1954 - ben három tagját a F.F.H. - nak letartóztatták Trench Town - ban, megtagadták nevüknek közlését - pontosabban azt mondták, hogy Isten Népe a nevük - a tárgyalásra az egész szervezet elment. Ehhez az eseményhez kapcsolódik a ?Back Them Up!" (Vissza Velük) kifejezés elterjedése a rastafari mozgalomban, amely tulajdonképpen ma már szószerint nem jelent semmit, csak egyszerűen a nem tetszés jele. Wato ekkor használta először ?Fire! Burn!" (Tűz! Čgj!) kifejezést, amelyet ma gyakran hallhatunk a fiatalok között (s a reggae előadókról ne is beszéljünk) s a tűz ekkor vált a kihívás jelévé a rasta mozgalomban. Egyébként az ügy vége az lett, hogy 3 hónap után elengedték a ?tetteseket". A F.F.H. szervezetre (s később a rastafarizmusra egészében) jellemző lesz a ?spirituális" háború - nem kérnek engedélyt a felvonulásokra s Istent nevezik meg, mint engedélyezőt - de a legfontosabb kulturális ?fegyver" a rituális tánc a nyabinghi; melyről az előzőekben már beszámoltam s nem egy új jelenség a mozgalomban. Ellentétben azonban a korai rastafari hagyománnyal, a 60 - as években ez a fajta tánc nem csak a fehér elnyomók ellen irányult, hanem a feketék ellen is. Egyébként a nyabinghi a F.F.H.- ba egy Badaman nevezetű vezette be, aki egy mentorától kapott könyvből tanulta. A nyabinghi tánc eredetileg egyfajta rontást hozó eseményként írhattuk le azonban az 1960 - as években a nyabinghi célpontja a politikai ?ellenségek" lettek (általánosan: Babylon).
Jelentős átalakulás figyelhető meg a nők megítélésében a 40 - es évek mozgalmaihoz képest (egyébként a későbbiekben még változik ez a helyzet). A korai mozgalmak nem sokat törődtek a nő szerepével; Howell-nek magának 13 felesége volt, míg Hinds-nek két gyereke is született 1 hónap különbséggel. A dreadlock-ok elítélték az effajta viselkedést. A proszkimuitás elítélését, azonban nem a férfiak gyarlóságával magyarázták, hanem a nők ?gonosz" oldala volt a proszkimuitás oka. A dreadlock-ok elérendőnek tartják (ekkor még s később is egy ellentmondásos viszonyról beszélhetünk a gyengébb nemmel) a cölibátust. Mindenesetre sokan akik hálnak feleségükkel (párjukkal) számukra számos szexuális tabu él. (többek között ilyenek: orális szex, menzesz alatti szexuális kapcsolat, előjáték, végjáték) Ezenkívül a nők sosem főzhetnek számukra s a rituális füvezéskor is külön kellett lenniük. A nők elutasítása egyébként a menzesz alatt a legradikálisabb. (ebben talán az élen a bobo dread-ek járnak, de erről majd később többet olvashatunk).
A legfontosabb s a mai napig tartó hatást talán a jamaikai nyelv fejlődésére /alakulására kifejtett hatásban figyelhetjük meg. Az úgy nevezett ?Dreadtalk" (rasta beszéd) kialakulása ugyanis ezen évek alatt kezdődik, hogy miről is van szó. Meglehetősen nehéz magyarul felvázolni a helyzetet mivel fordításban az egyes szavak nem fejezik ki ugyanazt mint az angol (patois) megfelelőjük. Azonban valamilyen szinten magyarul is vannak hasonló szófordulatok például rövidítések: tudom - tom stb...
Mindenesetre most azoknak akik valamennyire tudnak angolul (s tudom sokan vannak ilyenek) leírom egyes jelentéseket amelyet a mai napig még sehol sem láttam magyarul elmagyarázva, pedig a reggae szövegeknél jól jöhet néhány ilyen információ.
by Tzupi
|