A feketék egyenjogúságáért harcoló egykori dél-afrikai elnök 26 évet börtönben ült, 1990 után viszont a világ minden táján kitüntetések garmadát nyújtották át neki. Többek között attól a George Bush-tól is kapott magasrangú elismerést, akinek iraki poltikáját nem egyszer élesen bírálta.

„86 éves leszek pár héten belül, sok embernek bizony ennyi év sem adatott meg. Jó egészségnek örvendek, legalábbis orvosom szerint. Ennek ellenére bízok benne, hogy a jelenlévők közül senki sem tart önzőnek, ha a továbbiakban csak a családomnak, barátaimnak és önmagamnak szeretnék élni” – mondta június elején egy sajtótájékoztatóval egybekötött baráti beszélgetésen a dél-afrikai demokrácia atyja.

Nelson Mandela ugyan nem először jelenti be, hogy vissza kíván vonulni a közéletből, hiszen 1999-ben, elnöki tisztségéről lemondva, egyszer már megfogalmazta, hogy nem kíván többé a közügyekkel foglalkozni. Barátai és közeli ismerősei azonban váltig állítják: Mandela most tényleg komolyan gondolja.

A Dél-Afrikai Köztársaság 1994-ben megválasztott elnöke öt éven át irányította a második világháború óta az apartheidtől sokat szenvedett ország demokratizálódását. 1999-ben is már 81 éves volt, ami az európai politikai színpadon is szép kornak tekinthető. Hogy mégsem tudott teljesen elszakadni a közéleti szerepvállalástól elnöki periódusa után, az elsősorban hihetetlen népszerűségével magyarázható.

Békeközvetítő és adománygyűjtő

Mandela 1999 óta folyamatosan vagy úton volt vagy látogatókat fogadott. A világ szinte összes olyan pontjára hívták, ahol az etnikai vagy faji konfliktusok a végletekig kiéleződtek. Utolsó reménységként, a nagy békítőhöz fordultak – több-kevesebb sikerrel. Ha viszont éppen nem utazott, akkor őt látogatták, mivel minden magasabb rangú diplomata, miniszter vagy államfő kötelességének érezte, hogy Dél-Afrikába látogatva felkeresse az egykori szabadságjogi harcost, a dél-afrikai köztársaság első szabadon választott elnökét.

Madiba – ahogy törzsi neve hangzik – emellett fáradhatatlanul szervezte jótékonysági rendezvényeit és a szegények sorsát testközelből érzékeltető „terepszemléit”, melyekre az üzleti és a politikai élet világszerte ismert tagjait hívta meg.

Lobbizás a FIFA-nál

Saját alapítványa mellett törődött tágabb hazájával is, annak ellenére, hogy jó öt éve egyszer már megfogdta: csakis unokáival akar fogalalkozni a jövőben. Május közepén de Klerk elnökkel (26 évi fogság után, 1990-ben ő engedte szabadon Mandelát) és Desmond Tutu érsekkel közösen, minden ekölcsi és emberi tekitélyüket bevetve lobbiztak Zürichben a FIFA-nál, hogy Dél-Afrika nyerje el a 2010-es futballvilágbajnokság rendezési jogát – mint utólag kiderült sikeresen.

Nemsokkal ezután azonban már a fokvárosi parlamentben búcsúzott el Dél-Afrika politikai életétől, sokak számára egy meglepően éles beszéddel. Saját hazájának elmúlt tíz évben elért fejlődését és sikereit komoly dícsérettel illette, az amerikai elnököt és a brit miniszterelnököt azonban elítélte amiért a demokrácia fellegvárainak számító két országot egy igazságtalan háborúba sodorták.

A június eleji sajtódélutánon kifejtette: nem akar teljesen elrejtőzni, azonban nagyon hiányzott már neki, hogy egy könyvet kezébe fogva elmélyülve gondolkodhasson az élet dolgairól, hogy családjával és barátaival tölthessen el hosszabb időt. Ezenkívül könyvet ír majd, mégpedig önéletrajzának második részét, melyben elnöki periódusára emlékezik vissza.

A börtönből az elnöki székbe Rolihlahla Dalibhunga Mandela, akit 7 éves korában neveztek el a metodista egyházi iskola tanítói Nelsonnak, 1918-ban születtet egy, a Dél-Afrikai állam dél-keleti csücskében elhelyezkedő kis faluban. Az egyetemről eltanácsolják, mivel bojkotott hirdetett a fort beaufort-i egyetem vezetői ellen, de Johannesburgban végül leteszi szakvizsgáját. 1942-ben belép az Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC), mely később alapvető szerepet játszott az 1948-as választások óta apartheid szellemiségű kormányzattal szembeni ellenállásban. Mandela sokáig az erőszakmentes ellenállás híve volt, ám miután 1960 márciusában fegyvertelen tüntetőket lőttek le, Mandela elismerte az erőszakos harc szükségességét, sőt ő maga lett az ANC fegyveres szárnyának vezetője. 1962 augusztusában ítélték el először öt év börtönre illegális külföldi utazás és szrájkfehívás kihirdetése miatt. 1964 júniusában aztán fegyveres harc kitervelése miatt életfogytiglani börtönt kapott. 20 év múlva ugyan felajánlották neki szabadon bocsájtását, de mivel azt a feltételt szabták, hogy az apartheid-ellenes fegyveres harcról le kell mondania, nem fogadta el az ajánlatot, és továbbra is a Fokvárossal szemben fekvő kis szigetbörtönben maradt. 1990 februárjában szabadult, amikor F. W. de Klerk államelnök nemzetközi és hazai politikai nyomásra szabadon bocsájtotta Mandelát. 1993-ban Nobel békedíjat kapott de Klerk-kel közösen, 1994-ben pedig az első demokratikus választáson államfővé választották. 1999-es távozása után igen sok elismerésben részesült, többek között II. Erzsébet királynőtől és Georg W. Bush elnöktől is magasrangú kitüntetést vehetett át.