A Judaizmus zenevilágának és a klasszikus reggae zenéjének sajátos egyvelege... Matisyahu Miller, a haszid reggae "királya".
Első hallásra talán különösen csenghet, hogy egy zsidó származású fiatalember a reggaehez nyúl, majd azt jól nyakon önti egy kis hip-hoppal, rock elemekkel fűszerezi és még haszid motívumokat is belekever (nem beszélve a dalok szövegéről, ami az előadó szerint univerzális értékekről szól), de ha valaki mégis belebotlik Matisyahu 2005 augusztusában megjelent Live At Stubbs című albumába, akkor meggyőződhet arról, mennyire jól működik ez az egész zenei egyveleg.
Az 1979. június 30-án Pennsylvaniaban született énekes nem-hagyományőrző zsidóként nevelkedett fel. A hip-hop kedvelte, éjjel-nappal a beat-bokszot gyakorolta, egészen addig, amíg ki nem rúgták a középiskolából. Ezután egy hirtelen elhatározástól vezérelve fogta magát, összecsomagolt és otthagyta a kisvárosi miliőt. Coloradoba tartott, ahol elmondása szerint először érezte igazán, hogy valamiféle felsőbb hatalom uralja a világot. Miután "kielmélkedte magát", Izraelbe utazott. Beiratkozott egy amerikai iskolába és minden nap zsinagógába járt. "Óriási szellemi élményt jelentett számomra. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy felkutassam gyökereimet."- nyilatkozta az énekes.
Visszatérését követően nagy változáson ment át, Brooklynba költözött és felvette a kapcsolatot a Chábád-Lubavics közösséggel, ahol hagyományőrző zsidóvá vált. Megnősült, zenekart alapított, a reggae-t a hasszid zenével ötvözte, majd kiadta koncertalbumát, a hatalmas sikert aratott, King Without a Crown-t is tartalmazó Live at Stubb's-ot. Az előbb említett számból videoklip is készül.
A zenész stílusát leginkább Buju Bantonéhoz, Sizzláéhoz és Capletonéhoz hasonlítják.
"Szeretnék tiszta és szent maradni az Úr számára."- nyilatkozta a hasszid rege művésze.
Matisyahu – a haszid zsidó reggae-rapper,a toastolás különböző történeti manifesztációit, a kántálást, a rappelést és a reggae-rappelést olvasztja össze. A toastolás-tól a dancehall reggae-ig tartó vonal kultúrtörténeti feldolgozása gyönyörű példáját adja annak, hogy „nyúlódnak le” oda-vissza különböző kulturális kifejezésformák. Esetünkben először a rasztafárik a toastolást zsidó-keresztény testvéreiktől kölcsönözték (legalábbis részben – az afrikai hatás a másik), aztán a NY-i fekete közösségek importálták Jamaikából, csináltak belőle hiphopot, később visszaszivárgott a dancehall reggae-be, és onnan a 90-es évek, de különösen a 2000-es évek óta elkezdte világhódító útját és megtermékenyített sok-sok előadót, mint például ezt a haszid zsidó fiatalembert is. Ami különösen izgalmas ebben az figurában, az az, hogy ő egyszemélyben megtestesíti mindegyik stációt.
Matisyahu legutóbbi albuma, a 13 számot tartalmazó Youth március 7-én jelent meg. A címadó dalból (amely kissé rockosabb beütésű, mint a korábbi számok) készült video már megtekinthető a külföldi zenecsatornákon, valamint a neten is.
Egy kívánságunk lehet: Matisyahu-t a Szigetre!
(forrás: riddim.hu)
Felállás:
Matisyahu - vocals, beatbox
Jonah David - drums
Aaron Dugan - guitar
Josh Werner - bass, keyboards
(With special guests Marlon "Moshe" Sobol, Stanley Ipcus, and Youssou) |