A Madness egy angol pop-ska csapat. Legnagyobb sikereit a 80-as években
érte el. A banda 1976-ban kezdett összeállni, Mike Barson
billentyűs, Chris Foreman gitáros és Lee
Thompson szaxofonos először a The North London Invaders
néven futottak. '78-ban hozzájuk csapódott Graham McPherson
énekes, Mark Bedford basszusgitáros és Daniel
Woodgate dobos. Ezután változtatták nevüket
Madness-re.
Minden idők legjobb házibulizenekara. A punk
utáni popszíntér egyik legsajátosabb zenekara, mely angol beatzenei
hagyományokból, kupléból, kabarézenékből és a jamaikai eredetű skából gyúrta
össze sajátos, mással össze nem téveszthető zenei világát.
Az amerikai
harmadik hullámú ska zene több képviselője is megemlítette, hogy a Madness zenéi
nagy hatással voltak rájuk. Ilyen a No Doubt is.
Az 1979-ben kijött
debütáló kislemez, a The Prince váratlan sikereket hozott Angliában, így aztán
kiadták első albumukat One Step Beyond címen, ami már előkelő
helyet szerzet magának az angol toplistán. A 80-as években a Madness Anglia
egyik legnépszerűbb zenekara volt.
1980-ban kijött a Work, Rest
and Play című válogatás, az év végén pedig az Absolutely. 1981-ben
kiadták harmadik, Seven-re keresztelt albumukat. Ezt a
rákövetkező évben követte a Rise and Fall. 1984-ben került a
boltokba a Keep Moving.
1983-ban megalapították saját
kiadójukat, a Zarjazz-t, ami 1985-ben kiadta a Mad Not Mad című
albumot. 1986-ban banda elbúcsúzott a közönségtől, majd '88-ban négyen -
Foreman, Thompson, Chas Smash és Suggs - újraegyesültek, The
Madness név alatt és kiadták egy név nélküli albumot.
1992-ben a
banda eredeti tagjai összeálltak pár koncert erejéig (többek között a Madstock
fesztiválon is felléptek). Ezt később többször is megismételték. Suggs eközben
szóló karrierjét is építgette. 1996-ban bejelentették, többször nem játszanak
együtt, de '98-ban ismét útra keltek.
1999-ben boltokba került a
Wonderful című album, amit 2005-ben a The
Dangerman névre keresztelt korong követett.
2006-ban a csapat
elkezdett dolgozni következő albumán, ami 2007-re került a boltokba. 2006 nyarán
Európában és Japánban turnéztak. Buenos Airesben is megfordultak, és az év végén
Angliát is végigjárták. 2007 márciusában jelent meg egy újabb kislemezük, a
Sorry.