Kezdeti idők I.rész
Megismerkedhetünk a korai rastafari mozgalmmal, a Pinnacle közösséggel, és vezetőjével, Leonard Howellel. Jamaika legnagyobb prófétájával, Marcus Garveyval, és magával Jah Haile Selassieval is. Peace and harmony: Jahaman Bruddah
Ras Tafari
Haile Selassie I Etiópia császára volt, az egyetlen afrikai királyságnak, ami még mentes volt a gyarmati uralomtól. Született Ras Tafari, aki I. Menelikig vezette vissza származását, egészen a Salamoni dinasztiáig. Menelik Salamon és Sába fia volt, Sába Etiópia királynője volt. Salamon Dávid fia volt. Így Ras Tafari gyökerei egészen Dávidig nyúlnak vissza. Ifjúkorában az a hír járta, hogy Ras Tafari az állatokkal kommunikált. És olyan titkos, rejtélyes bibliai szent szövegeket is tudott, ami az etiópiai kopt egyház papjai elött is rejtettek voltak. Azt mondta, hogy ezt a tudást a keresztsége pillanatában kapta.
Ras Tafari nem volt hajlandó fejet hajtani a túlerővel szemben a II. Világháború kezdetének idején, ekkor vált a világtörténelem nagy alakjává, mert Ő és Etiópia kiálltak a fasiszta Olaszország tankjai, repülőgépei, és mérges gázai ellen. Olyan jóindulatú volt, hogy a háború után megengedte a legyőzött olasz katonáknak, hogy Etiópiában maradjanak.
Haile Selassie
Rastafarizmus megjelenése sokkolta Jamaicát. Ahol az emberek megpróbálják kiegyenesíteni a hajukat hogy "vetélkedjenek" a fehérekkel, a Rasta hagyja, hogy természetesen nőjjön a haja, hogy csomós legyen, amiket Dreadlocksnak neveznek. A mozgalom amit egy közösségben kristályosítottak, ami Pinnacle-ként vált ismerté, egy öreg birtokon, Spanish Town külső részén települt meg. Alapítója Leonard Howell, egy igazi, eredeti rasta. Pinnacle hasonló volt a Maroon közösségekhez, csak a Pinnacle rejtett maradt a nyilvánosság előtt. Pinnacle-nél a Rasták a Biblia értelmezése alapján békésen éltek. Indiai kendert ültettek, vagyis ganját, ami marihuánát tartalmazott, ezt a növényt nemzedékek óta használták orvosságként Jamaika szerte, betegségekre, vagy teát főztek belőle. A rasták leginkább meditációs segédeszközként használták.
1941-ben a rendőrség razziázott a Pinnacleben, és Howellt 2 évre börtönbe zárták. A ganja illegális volt Jamaikában. Howell és a rasták azt hirdették hogy anglia királya, nem Afrika királya - az csak Haile Selassie I lehet! Howell a börtön után tért vissza a Pinnaclebe. A rendőrség 1958-ban ismét megrohamozta a Pinnaclet, és másodszor is megsemmisítették azt. Ha a rendőrség arra törekedett, hogy semlegesítsék Rastafarit, akkor pont ellenkező hatásokat értek el vele, mivel a mozgalom tagjainak száma egyre gyarapodott.
A Rastafarik a ganját bölcsesség füvének tartják, ami Salamon sírjából nőtt ki. Sokan azt feltételezik, hogy segít nekik észlelni a "Babylon rendszer" gonoszságát. A ganja szívás, egy rituálé, a Rasták akkor szívják a füvet miközben a testvérük érvel. Joseph Owens atya (egy olyan katolikus pap, aki sok időt töltött a rastákkal) tanúsította a könyvében, hogy a fű használata nem vezet ugyan ahhoz az elfajulásához, mint az alkohol.
1930. november 2-án megkoronázták Ras Tafarit, aki sorozatban a 323-ik uralkodó volt Etiópia történelmében, Salamon király és Sába királynő nemzetségének tagja, His Imperial Majesty Etiópia császára lett. Ras Tafari a Bibliából választott nevet: Haile Selassie I, aminek a jelentése: a Szentháromság ereje. A többi címét, rangját is aznap kapta: Urak Ura, Királyok Királya, Júdea Hódító Oroszlánja - mindegyik a Bibliából való, a Jelenések Könyvéből. A szertartást a Szent George Katedrálisban tartották, Etiópia fővárosában, Addis Abababan. A ceremónián részt vettek a világ nagyhatalmainak képviselői. Mire a hírek az új császárról eljutottak Jamaikába, ott már jóval elötte végigsöpört az etiópianizmus, a jamaikai születésű fekete-szabadságharcos Marcus Garvey által, aki 1916-ban Amerikában megalapította az Egyetemes Néger Előmenetel Szövetséget. (Universal Negro Improvement Association) A 20-as évek folyamán Garvey létrehozta a "Back to Africa Movementet" vagyis a Vissza Afrikába Mozgalmat, hite szerint az feketéknek volt elég erejük ahhoz, hogy az épelméjűség hangjai legyenek a dühös fehér világban. Jamaikában prófétaként tisztelik Garveyt.
Garvey rengeteg Jamaikaival éreztetette a közelgő hazatelepülést Afrikába. "Afrika az otthoni és a külföldi afrikaiaké", ez volt Garvey jelszava. Prédikációja szerint a fekete embereknek etióp szemeken keresztül kell látnia Istent, ahogy a fehér ember látta Istent fehér szemein keresztül - azaz a fekete embereknek egy fekete Istenben kell hinnie.
Gyakran idézte beszédeiben a Zsoltárok Könyve 68. versét: "A hercegek ki fognak voulni Egyiptomból és Etiópia kinyújtja kezeit Isten felé", és végül 1927 egyik vasárnapján, kijelentette a gyülekezetében: "Tekintsetek Afrika felé és ha egy fekete királyt koronáznak, akkor tudjátok, hogy közel van a feltámadásunk napja".
Ezzel a históriával az elmékben, egy kis ugrás volt a Garveytáknak az Etiopianizmusból az áhított hitbe, miszerint Haile Selassie a megjövendölt Messiás. A koronázást minden újságban bemocskolták. Jamaika egy olyan leigázott ország, ami hozzászokott ahhoz, hogy állítólag minden Isteni jog kizárólag az angol monarchia - és fehér uralkodóik kezében van. Itt egy Fekete-Isten-Király híre részegítőleg hatott az emberekre. Utánanéztek Bibliáikban, és a jamaikaiak még több bizonyítékot találtak, különösen a Jelenések azon könyvében, ahol ezt kijelentették. János, Jelenések Könyve 5,2: "Láttam egy erős angyalt aki hangosan hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit? ... Erre a vének egyike így szólt hozzám: Ne sírj! Íme győzött az Oroszlán Júdea Törzséből, Dávid Sarja, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét." Ras Tafari, Haile Selassie Oroszlán Júdea Törzséből.
Irónikus, hogy kétségtelenül Garvey volt az az ember, aki beindította a mozgalmat, és Mussolini etiópiai inváziója után bírálta Selassiet, mivel alkalmatlan vezetőnek tartotta és mert az kritikus volt az új Rastafari mozgalommal szemben.
A mozgalom első vezetőinek legendás jogaik voltak. 1930 és 1933 között a Rastafarizmus terjeszkedni kezdett a kingstoni gettókon keresztül. Az egyik első misszionáriust Leonard Howellnek hívták, aki Kingston utcáin képeket árult Selassiéról, úgy gondolta, hogy ezek az útlevelek, hogy visszatérhessenek Etiópiába. Járt Afrikában, ahol részt vett az Ashanti háborúban, később az USA-ban töltötte napjait, ahol látta, hogy milyen alacsony színvonalon élnek az amerikai-feketék. Ő keltette fel a figyelmet az emberekben a Rastafari mozgalom felé. 1934 januárjában Howellt letartóztatták, mert egy olyan találkozón vett részt, ahol a fekete race (ez jelenthet gazdasági versenyt, vagy fajt is) fölényéről beszélt. Szükségesnek érezte, hogy hazatelepítsék a feketéket Afrikába, hisz Haile Selassie az Isten és a fekete emberek egyetlen uralkodója. Howell két év kényszermunkát kapott. Mikor kiengedték, vidékre költözött. Howell egy vad törzs, a Maroonok leszármazottja volt, akik hegyekben lakó szökevény rabszolgák volták, és folyamatosan kijátszották az angol katonákat a 17. és 18. században, az 1739-es végső győztes függetlenségi harcig. A Pinnacle egy olyan Rasta közösség volt, amit csak gyalog, egy titkos és eléggé veszélyes útvonalon lehetett megközelíteni. A lakók száma 500 és 1600 között mozgott. Howell volt a főnök, és állítólag 13 felesége volt. A közösség bevételei a megtermesztett ganja eladásából származott, a mágikus növény volt a gyújtópontja a rituáléknak. Végül, 1941-ben a rendőrség razziázott a Pinnacleben, mert a szomszédok panaszkodtak, hogy a rasták ragaszkodtak ahhoz, hogy nekik, (Haile Selassie nevében) és ne a jamaikai kormánynak fizessenek adót. Miután módosították a Veszélyes Drogok Törvényét, elrendelték, hogy a jogszabály tartalmazza a ganját használók, birtoklók, termesztők és eladók börtönbüntetését, a rendőrség 70 embert tartóztatott le. Miközben 28 rasta börtönbe vonult, Howell elmenekült a hatóságok elől, ezzel növelve az őt körülvevő "legendákat". A Pinnaclet átrendezték, nagyobb hangsúlyt fektetve a biztonságra. A rasták elkezdték csimbókosan hordani a hajukat, néhány kép alapján, amik szomáli és maszály katonákról készültek. Bátorította őket ebben a Leviticus 21:5 "Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak." 1954-ben a rendőrség ismét razziázott a Pinnacleben, 163 közösségi tagot tartóztattak le. A közösséget megsemmisítették, tagjai a kingstoni gettóba kerültek. Howell megőrült, kijelentette, hogy nem Selassie, hanem Ő maga az élő Isten. Végül elmegyógyintézetbe került, és ott lelte halálát 1960-ban.
Fordította, szerkesztette: Jahaman Bruddah
Csak a fordító nevének feltüntetésével másolható. |