BIOGRÁFIA

(alapító tagok: Albert "Apple" Craig | Cecil "Skelly" Spence | Lacelle "Wiss" Bulgin)

Az Israel Vibration az egyik legnagyobb csoda, amely Bob Marley óta felbukkant Jamaicában. Akik valaha hallották az énektriót - és persze szeretik a reggae-t - általában nem tudnak szabadulni többé a vonzásától. Azok a szerencsések pedig, akiknek módjuk volt élőben látni és hallani az Israel Vibration-t (főleg, amikor az még trió volt), életreszóló élménnyel lettek gazdagabbak. Csak nagyon kevesen tudják ennyire mesteri módon ötvözni az ÉRZÉST, a JÓT és az ERŐT, s mindeközben ÉNEKELNI, együtt vagy külön-külön...

Mint Jamaica reggae nagyságai általában, az Israel Vibration tagjai is mélyen hívő raszták, akik folyamatosan tudatában vannak annak, hogy tehetségük és képességük Isten ajándéka, amelyet kötelességük arra használni, hogy Jah üzenetét közvetítsék az embereknek.

Az Israel Vibration zenéje szigorú "skatulyák" szerint roots reggae, mély emberi érzésekkel és erőteljes spirituális töltettel. A trió mindhárom tagja (Albert Craig, Cecil Spence és Lacelle Bulgin) Jamaica lepusztult körzeteiben született az 1940-es évek végén, ill. az 1950-es évek elején. Valamennyiüknek azonos tragédia árnyékolta be az életét: mindhárman gyermekként áldozatul estek az akkor még gyógyíthatatlan járványos gyermekbénulásnak, amely egy életre mozgáskorlátozottakká tette őket.

Albert "Apple" Craig szülei tíz gyermeke közül a legkisebb volt. Becenevét apjától kapta, aki szerint "nem esett messze tőle"... Apple legfőbb inspirálója saját anyja volt, aki afféle látnokként azt jósolta, hogy Apple egy napon nagy vezető lesz, akit emberek milliói követnek majd. Aztán három éves korában Apple-t megfertőzte a vírus, és deréktól lefelé megbénult. Nemsokkal később egy rehabilitációs intézetbe került Jamaica fővárosába, Kingstonba.

A később Israel Vibration néven híressé vált énektrió története itt, a kingstoni Mona Rehabilitációs Intézetben kezdődött el. Apple itt találkozott későbbi társaival, Cecil Spence-szel ("Skelly") és Lacelle Bulgin-nal ("Wiss"). A közös sors hamar barátokká tette őket. Együtt könnyebb volt elviselni a betegség és a terápiák okozta szenvedéseket. Aztán egy szép napon, hogy gyorsabban teljen az idő, énekelni kezdtek... Ahogy Apple visszaemlékszik: "Csak ültünk és énekeltünk minden nap, mert semmi mást nem tehettünk."

Apple tízéves korában autodidakta módon megtanult zongorázni, és hamarosan megírta első dalát. Az Israel Vibration gyakorlatilag együtt volt: három énekes és zongorakíséret. azonban még hiányzott valami: a küldetés.

A rehabilitációs központban aztán találkoztak egy rastával, akit Baba Douse-nak hívtak. Ő vezette be őket a raszta kultúrába, beszélt rasztafáriról, Hailé Szelassziéról és Jah kultúrájáról. Mindaz, amit a három srác hallott, a reményt oltotta beléjük. Súlyos betegségük ellenére úgy érezhették, van olyan közösség, amelynek szüksége van rájuk, amelyben feladatuk lehet. Szelasszié példája megtanította nekik azt is, hogy soha nem szabad feladni. Fizikai és lelki fájdalmaikat ezután szellemi és érzelmi karizmává alakíthatták át. Jah megadta nekik a lehetőséget, hogy megkeseredett emberek helyett olyanokká nőjenek fel, akiknek hitük és céljaik vannak. Ahogyan később Apple magyarázta: "Isten elvett valamit az életünkből, de egyúttal adott helyette valami mást, ami több".

A három fiatal ezután kezdett fonatokat növeszteni a hajából, hogy megfeleljenek a rasztafarianizmus követelményeinek. Azonban a rehabilitációs intézet alkalmazottai ezt nem nézték jó szemmel, s a három fiú hamarosan a falakon kívül találta magát. Ezt követően 1969-ig egyik intézetből a másikba vándoroltak "renitens" magaviseletük és kinézetük miatt, de ezt követően (s nagykorúvá válva) végleg az utcára kerültek. Pontosabban: utca helyett a vadonba, ahol minden napjukért meg kellett küzdeniük.

Mindeközben folyamatosan írták dalaikat, hogy kifejezzék szeretetüket Jah iránt. Mást ebben az időszakban nem is nagyon tettek: szívták a füvet, miközben kifejlesztették azokat a háromszólamú harmóniákat, amelyek később a védjegyükké váltak. Bár a közelben lakók bátorították a fiúkat az éneklésre, és cserébe élelmet is hajlandók voltak adni, Apple, Skelly és Wiss ebben az időszakban olykor napokig nem evett.

Első, nem hivatalos koncertjüket nem messze a Mona Rehab. Központtól tartották a kingstoni Teológiai Kollégiumban; Skelly és Wiss énekelt, Apple pedig zongorán kísérte őket. A fellépésnek óriási sikere volt. Mindez 1975-ben történt. Rögtön ezután Hugh Booth vette a szárnyai alá az együttest, aki Izrael Tizenkét Törzsének a tagja volt. (Twelve Tribes of Israel - ez az egyik legjelentősebb raszta csoport Jamaicában, amelynek Bob Marley is a tagja volt.) Mindez annak ellenére történt, hogy számos raszta megtagadta a segítséget az Israel Vibration-től, amiért azok hangoztatták, hogy Jah korábbi bűneikért sújtotta őket a betegségükkel. Mindazonáltal a Tizenkét Törzs finanszírozta és támogatta az együttes első maxilemezét "Why Worry" címmel 1976-ban. A felvétel a Treasure Isle stúdióban készült és az Orthodox lemezkiadó adta ki. A számnak jelentős sikere volt, és olyan reggae sztárok elismerését váltotta ki, mint Dennis Brown és Bob Marley, a producer Tommy Cowan pedig úgy döntött, hogy további felvételeket tesz lehetővé az együttes számára.

Cowan a trió mögé állította a Fatman Riddim Section-t, azaz Ian és Roger Lewis-t az Inner Circle-ből, s így vették fel az első lemezt 1976-ban "The Same Song" (Ugyanaz a dal) címmel, amelyet Cowan kiadója, a Top Ranking futtatott. A trió a sikerek hatására hamarosan elkészítette az első két album dub változatát is "Israel Tafari" címmel. Ha mindez ma történne, azt gondolnánk, az Israel Vibration minden gondja egycsapásra megoldódott. Azonban az 1970-es években másféle idők jártak Jamaicában. Mint a korszak annyi más reggae csillaga, az Israel Vibration is sorra gyártotta a jobbnál jobb dalokat, miközben a lemezeladások után járó pénzből semmit nem látott. A trió hamarosan rájött, hogy ha tovább akarnak lépni, szakítaniuk kell Tommy Cowan-nel. Még vele adtak ki négy kislemezt (az utolsót 1980-ban), de aztán elváltak az útjaik.

1980 végén Apple, Skelly és Wiss bevette magát Bob Marley stúdiójába, a Tuff Gongba, ezzel az Israel Vibration az elsők között vett fel itt lemezt. A trió, háta mögött a legendás Wailers Band-del, elkészítette második albumát "Unconquered People" (Szabad Nép) címmel. A felvételek alatt Bob Marley a stúdióban ült és hallgatta a felvételeket. Apple szerint: "mi voltunk az egyik kedvenc együttese".

A lemez megjelenése után ideje volt menedzsmentet is váltani. Ezúttal Junjo Lawes producer állt az Israel Vibration mögé, aki csakhamar ismét stúdióba küldte a triót, hogy ott felvegyék harmadik albumukat "Why So You Craven" (Miért vagy olyan gyáva) címmel. Az album el is készült, ám a felvételek során nézeteltérések támadtak az együttes és a producer között, ami késleltette a megjelenést. Végül a Dynamic Sounds kiadó vállalta a kiadást a trió által támasztott feltételek mellett.

A lemez bevételei végre hoztak annyi pénzt az Israel Vibration számára, hogy az Egyesült Államokba mehettek hatékonyabb gyógymódok és szólókarrierek reményében: 1981-ben New Yorkba költöztek. Együtt béreltek lakást Manhattan-ben, s elkezdtek lehetőségek után kutatni. A szólókarrier egyébként egyikük számára sem az együttes szétrobbantását jelentette, csupán azt, hogy ezzel további bevételi forrásokhoz jussanak.

Apple volt a legszerencsésebb; három kislemezt sikerült felvennie ("Blue Jeans", "Be Mine" és "Rock On"), majd Wiss következett egy egész albummal ("Mr. Sunshine"). Skellynek ekkor mindössze egyetlen kislemezre "futotta". Az időszak sajnos nem kedvezett a reggae zenének, amely Bob Marley halála után erősen visszaesett. Az érdektelenség támasztotta űrben az Israel Vibration jó ideig nem is adott ki lemezt. (Így szól a hivatalos verzió: szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy Babylon szétzilálta az együttest...)

Végül 1988-ban a RAS Records vezetője, Dr. Dread megkeresésére alakultak újjá. Tulajdonképpen még abból a korszakból ismerték egymást, amikor a Tuff Gongban vették fel lemezüket. Később is folyamatosan kapcsolatban voltak, annak ellenére, hogy Dread mindvégig kritizálta szólópróbálozásaikat, és hangoztatta, hogy csakis együtt lehetnek sikeresek. Dread rábeszélésére New Yorkból Washingtonba utaztak, hogy ott felvegyék a "Strenght Of My Life" (Életem Ereje) c. albumot, amelyet Dread adott ki 1988-ban.

A lemez végre áttörést hozott Amerikában is. A következő években sorra adták ki lemezeiket, miközben folyamatosan koncerteztek is. Ebben az időszakban alakult ki a trió mögött az a nagyszerű zenekar, amelyet Roots Radics néven ismerünk. (Semmi köze Radics Bélához, he-he...) A Roots Radics tökéletesen illeszkedik a trió vokáljaihoz és szövegeinek gondolatvilágához, tagjai a legszínvonalasabb zenészek manapság reggae körökben. A zenekar két oszlopos tagja "Flabba" Holt basszusgitáros és Dwight Pinkney szólógitáros. Ritmusgitáron Steve Golding játszik, aki mellesleg Peter Tosh zenekarát is erősítette. Carl Ayton, Bunny Wailer korábbi társa dobol, és "T-Bird" Johnson billentyűzik. A Roots Radics képességeit a stúdióalbumokon túl bárki lemérheti a "Live Again" koncertlemezen is.

1998-ban, tíz évvel az újjáalakulást követően, Apple ismét elhagyta az Israel Vibration-t, hogy tovább egyengesse szólókarrierjét. Megmaradt a RAS Records berkeiben, s kiadott egy albumot "Another Moses" (Újabb Mózes) címmel. (Gyanítom, hogy Apple törekvéseit Dread is támogatta, hiszen így kétfelől jön a pénz...)

A két tagra redukálódott Israel Vibration azóta három albumot adott ki: a "Pay The Piper"-t (Fizesd ki a számlát) 1999-ben, a "Jericho"-t 2000-ben és a "Fighting Soldiers"-t (Harcoló katonák) 2002-ben. Ezek mellett "csak" dub lemezeket és egy tripla válogatást ("Power Of The Trinity" - A Szentháromság Ereje) adtak ki.

(írta: Menelik)

DISZKOGRÁFIA